Mikulás scenario beszámoló
A tegnapi nap margójára.
Hol is kezdjük, mondjuk az elején.
Az Eső mint a nagy ellenségünk, távol tartotta magát Tököl területétől, szerencséjére!
A reggeli készülődés, a forralt bor elkészítése, és az a természetesség amivel tudomásul vettük hogy megjöttek az első vendégek a Kárpátia zászlaja alatt, tudatosította bennünk hogy itt bizony Harc lesz! Nagy Harc!

No de mi is történt tegnap?
Kérdeztük a helyszíni tudósítónkat a helyszínen, aki Laczának öltözött, és elvegyült a harcosok között.
Akkor tegyük fel közösen a kérdést!
Mi történt tegnap?
Mikulás Scenario, avagy évzáró Patriotpaintball módra.
Töröm a fejem,hogy és mit fogok írni,de szépen lassan rájövök,azt az élményt, amit számomra egy ilyen rendezvény nyújt,az én klaviatúrámon keresztül soha nem fog eljutni hozzátok.
Ez nem csak a gyenge írói vénámnak köszönhető, hanem annak is, hogy az évek alatt felépített Patriots szelleme nem engedheti meg magának azt,hogy leírjam,álomgyönyörűszépvolt.
Rengeteg az emlék, maszk szarvasaganccsal (beszarás), Mikulásruha, szarvassapka,jobbnál jobb pálinkák (persze én most sem ittam), Coli brutál overallja, Szőke szeletenként csomagolt sonkája, harcos amazonok, Kárpátia ottléte, 4napig készült álcaruha, Krisz mélyalvása (vajon mitől) és nem utolsósorban 3 játék adrenalinja.
Nem tudok többet írni, akik a hideg ellenére megtiszteltek minket tudják, miről beszélek, akik nem jöttek fájó szívvel tekintsék meg a tegnap készült képeket.
Felhasznált nyersanyagok:
6 kg kenyér
2 kg lila hagyma
1 kg zsír
25 l vörös bor
1 kg narancs
Köszönjük a támogatást a Jägermeisternek.
És köszönjük Nektek, hogy megint ennyien eljöttetek!

Még több hír: